Broadcast rendszerek (BRO)

A Studiotech Hungary, mint rendszerintegrátor cég közel 20 éves fennállása óta meghatározó szerepet játszik a broadcast piacon.
Kényes ízléssel összeválogatott beszállítóink között megtalálhatók a broadcast iparág legjobb gyártói. Ez garancia arra, hogy minden feladatra magas színvonalú, innovatív, korszerű megoldást tudjunk ajánlani.
Számos általunk végzett nagy beruházás sikere az igényes, alapos tervezésnek, a precíz, pontos kivitelezésnek és nem utolsó sorban az üzemeltetés/karbantartás során nyújtott hatékony segítségnek köszönhető.
Nagyobb nézethez klikk a képekre!
A képeket Seiler György illetve a Studiotech csapata készítette.
« lap teteje
A Studiotech készítette Magyarország első teljes mértékben itthon készített DSNG (full HD) kocsiját. A történet 2007 szeptemberében kezdődött, mikor is az MTV kiírta a kocsi pályázati felhívását. Már akkor látszott, hogy nagy kihívás lesz, mivel a feltételek nagyon szigorúak voltak. Azonban minden nehézség ellenére a Studiotech Hungary Kft. belevágott.
A kiírásban feltétel volt, hogy kis kocsinak kell lennie (legalábbis az eddig megismert közvetítő kocsikhoz képest), nagyon gyorsan kellett szállítani – kevesebb, mint 2 hónap alatt – és nagyon sok berendezést kellet integrálni a kocsiba.
A tervezést Tatai Viktor és Kovács Máté kollégaink végezték. Hosszú napokig számolgatták a súly és hőtermelés táblázatokat, kisakkozva, hogy lehet a leghatékonyabban elhelyezni a szükséges berendezéseket.
Itt már belépett a Studiotech kivitelezése is, és gyakorlati tanácsokkal segítette a tervezést, hiszen a Studiotech Hungary már több közvetítő kocsit is befejezett Magyarországon.
És végre megszületett az ajánlat, ami aztán nyertes pályázat lett. A szerződéskötésre hamarosan sor került és kezdődött a kivitelezés.
A kivitelezés során folyamatosan tartottuk a kapcsolatot az MTV-s kollégákkal és egyeztettünk velük, hiszen, mint tudjuk, az ördög a részletekben rejtőzik.
Itt érdemes az MTV-s szakemberek nevét megemlíteni, akikkel egyeztettük a végleges terveket és az MTV részéről felügyelték a projektet: Vígh Zoltán, Korompai András és Kiss Ákos.
További nehézség volt a határidő tartása, amibe belesett a karácsony és az újév is. Így aztán a projekt tervezése során ezeket az időszakokat kiemelt figyelemmel kellett kezelni, különös tekintettel a gyártók ünnepek alatti leállásaira.
A kocsi építését 4 részre bontottuk:
| |
- kocsi átépítés,
- hang és videotechnika,
- nagyfrekvenciás rész,
- és végül az egyes részek összehangolása.
|
Fontos volt a projekt során, hogy minden épített részegység szervesen illeszkedjen a többi elemhez.
A másik központi szempont volt, hogy nem csak technikailag kellett csúcsminőséget produkálni, hanem kifejezett kívánalom volt a vevő részéről is, hogy a kocsi élhető, használható legyen és feleljen meg a mindennapok kihívásainak is.
Ezt nehéz volt megvalósítani, hiszen a rendelkezésre álló hely nagysága és a berendezés lista mennyisége fordítottan volt arányos. Azonban tervező csapatunkkal és kivitelezőinkkel ezeket a kihívásokat sikeresen megoldottuk.
A használhatóság miatt a kocsi összes elemét úgy terveztük meg, hogy a felhasználók fejével gondolkodtunk.
Néhány érdekesség a tervezés során:
 |
|
- Az áramellátó generátor üzemanyag ellátását úgy oldottuk meg, hogy az üzemanyag cső csatlakozását az üzemanyag tankhoz feljebb helyeztük, mint a kocsi üzemanyag ellátó csatlakozását, hiszen így, ha produkció esetén a generátor kifogyasztja az üzemanyagot, még mindig van 6-7 liter üzemanyag a kocsiban, amivel el lehet jutni a következő benzinkúthoz és a kocsi nem marad ott a helyszínen, vontatásra várva.
- Az eredeti tervekhez képest az antenna vezérlését is áthelyeztük az ajtó közelébe, mivel általános, hogy az antennát mozgatás közben a kezelő szereti kívülről is figyelni, annak ellenére, hogy az antennán van megfigyelő kamera.
|
Értékes támogatást kaptunk társvállalatunktól, a belgiumi Studiotechtől is. Az ott felhalmozott tapasztalatok – hiszen Belgium legnagyobb SNG autóépítő-cégéről van szó – sokat segítettek a sikeres megvalósításban.
És eljött a nagy pillanat – az átadás pillanata. Tudtuk, hogy ez nem lesz feltűnésmentes esemény, hiszen a vevőtől nem csak a szigorúan vett technikai személyzet várta a kocsit. Több más területről is jöttek átvenni a kocsit hivatalos és nem hivatalos minőségben.
A kezdeti „vizsgadrukkot” hamarosan a megnyugvás és a csendes büszkeség váltotta fel, látva az MTV-s kollégák örömét és elégedettségét. Itt még csak a mennyiségi átvétel volt, bár a műszakiak nem bírtak magukkal, és azonnal letesztelték a fő funkciókat.
Persze ezzel nem fejeződött be a projekt, hiszen a kocsit még finom hangolni kellett az MTV-s kívánalmaknak megfelelően (videomátrixok programozása, stb.), meg kellett szervezni az oktatást.
Összességében elmondhatjuk, hogy nagy kihívásnak néztünk elébe és sikeresen megoldottuk. Ezt bizonyítja a vevők elégedettsége is, és elmondhatjuk, hogy az első teljesen Magyarországon készült kocsi építése felejthetetlen és minden eddiginél izgalmasabb élmény volt.
« lap teteje
MTV - Úszó EB (2006)
| |
- RF kamerák
- Canon optikák és tartozékok
- hangasztal, utasító rendszer és hangmonitorozó rendszer
- slow-motion kameralánc, lassító rendszer bérbeadása
- víz alatti kamerák, rail-camek, moby-camek, fly-camek bérbeadása
- Jimmy Jib berendezések bérbeadása
- technikusok, műszaki asszisztensek biztosítása
- projekt menedzsment
|
Pillanatképek az eseményről...
(1) Az EB egyik különlegessége közelebbről. Jól látszik az általunk szerelt biztonsági korlát és a többpontos kikötés. A kamera éppen pihen, két vihar között...
(2) A világon egyedülálló teljesítmény – 13 méter magasan a Jimmy Jib. A kamera felvételeket fog közvetíteni az ugró feje fölül. Az angol technikusunk, Adam nézte egy darabig, majd közölte: sok fele dolgozott már a világban, de ilyet még nem látott!
(3) Kép még volt, néző már nem...
(4) Az MTV új büszkesége: a Gigawave vevők egyike. A háttérben a nemzetközi siker. A vizet a szett jobban bírta az operatőrnél...
Nagyobb nézethez klikk a képekre!
(1) Egy újabb különlegeség: a vízalatti fahrtkameránk hajtása. Rod hihetetlen sebességgel tudja vezetni a kis MobyCam-et a víz alatt. És hogy miért nem motor? A víz alá elektromosságot vinni nagy bátorság lenne... A videójel és a kis remote head vezérlése pedig a vontatókábelben fut. Hogy hogyan tudjuk leszedni a videójelet egy feltekert és állandón mozgó kábelről? Legyen titok...
(2) Azt javaslom mindenkinek, vásároljon vízálló kábelt...
(3) A Spidercam egy olyan különleges kamera, amely a medence felett kószál, gyakorlatilag bárhova el tud jutni. Mindezt a négy világítótoronyhoz erősített, változtatható hosszúságú kötelek segítségével tudja. A speciális kötelek egy nagy dobra vannak csévélve, majd felmennek 26 méter magasba.
Ott egy csigán átvetve tartják a kamerát is tartó szerkezetet. A kamera maga remote fejen van, így minden irányba mozgatható. A vezérlést és a képet a speciális kábelben vezetik, üvegszálon. A képen az egyik dob látszik működés közben.
(4) A SpiderCam stáb éppen dolgozik...
(1) RF arzenál... A Gigawave D-Cam digitális mikró kitűnő kiegészítője a ClearCom FreeSpeak rendszerű vezeték nélküli intercom.
(2) A Railcam egy sines fahrtkamera, ami akár 40 kilométeres sebességre is képes. A kocsin egy Wescam fej található. A Wescam az egyik legjobb és legmegbízhatóbb fej a világon. A képen a vezérlő látható.
(3) Ezzel tekerjük a MobyCam kábeleit. A kábelek csigákon keresztül a medence aljára vezetnek és húzzák a kis búvárkamerát. A kamera természetesen nem csak kocsizik, hanem XY forog is.
(4) Balról jobbra: A Mobycam és a két vízalatti remote head csatornázó munkaállomása, a Mobycam kamerafej mozgatója, és a vízalatti remote head joytick-os vezérlője.
(1) Budapest 2006. A képen a PMT Spidercam kamerája és a Gigawave D-Cam vevők. Békésen együtt.
(2) A MobyCam vízalatti kocsizós kamera csévélődobja, a műszak végén.
(3) Az egyik Superslomo kameránk a 70x-es optikával. Hőguta előtt...
(4) Az EVS szettek. A közelebbi három érkezett a SuperSlomo kameráinkhoz. Az úszás alatt a célnál, és a rajttal szemben fogak dolgozni. A műugrásnál oldalról.
(1) A Railcam vízfeletti kocsizó kamera pályája. Jól látható a bordásszíj-hajtás és a kábelvezető.
(2) Csendélet.
(3) Szereljük a plexifalat, ami megvédi a nézőket és a Spidercam kábeleit egymástól.
(4) Csendélet 2.
(1) Az Európa bajnok orosz válogatott.
(2) Csendélet optikával.
(3) A 11-es kocsi a műugrást fogja közvetíteni. Rendező Győrfi Ági. A kamerapróba sikeres volt. Holnap: ONAIR.
(4) A 11-es kocsi kamerapróba közben. Holnap kezdünk!
« lap teteje
Szeged Városi Televízió - Digitális TV stúdió (2006)
Nagyobb nézethez klikk a képekre!
« lap teteje
Hír TV - SNG autó (2005)
Nagyobb nézethez klikk a képekre!
« lap teteje
Hír TV stúdió (2003)
Nagyobb nézethez klikk a képekre!
« lap teteje
Egyéb referenciák:
Audiovizuális rendszerek (AVI)
Professzionális rendszerek (PRO)
Oktatási megoldások (EDU)
Rádió stúdiók